tanulmányéletrajzaktuálisimpresszumART95.hue-mailcímplap

Feledy Balázs: Érem és valóság

Beszélgetés ifj. Szlávics László szobrászművésszel a kortárs magyar éremművészet helyzetéről

Ha a tehetség, a felkészültség és a művészi szakma egymásra talál, az az alkotónak öröm, amelynek később hozadéka lesz a művészeti minőségben és eredményekben is. Ha azonban a tehetséghez, a felkészültséghez egy művészeti terület, műfaj szervezeti képviselete is párosul, az egyrészt egy egész szakma sikere, de ez jelentőséget kap az elismertségben, a közönség kapcsolatokban és még egy sor más kérdésben is. Hogy e rébuszt azonnal feloldjuk: igen szerencsés, hogy immár hosszú évek óta a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége éremszakosztályának vezetője ifj. Szlávics László szobrászművész, aki a kortárs magyar éremművészet meghatározó alakja. Ráadásul egy olyan plasztikai műfajban, amelynek évezredes hagyományai, törvényei vannak ő egy erősen innovatív személyiség, aki munkásságában sorra döntött meg tabukat, s vált a magyar éremművészet egyik megújítójává is. A magyar éremművészet legjelentősebb kiállítás sorozata az Országos Érembiennálék folyama, amelyet 2011-ben immár tizennyolcadszor (!) rendeztek meg Sopronban. Ezt az önmagában is lefegyverző tényt az értékeli kellőképpen, aki tapasztalja, hogy Magyarországon egyrészt sorra szűntek meg nagy múltú szakmai kiállítások, biennálék, vagy rendre triennálévá alakultak, azaz a kétéves rendezési intervallumról a háromévenkénti rendezésre „álltak át”.
Az éremművészek nem!  Bizonyára, hogy ez így van, abban jelentőséget kap az erős önszerveződési képesség, Sopron város folyamatos támogatása, s az elszántság. Ebben is szerepe van ifj. Szlávics Lászlónak, aki a biennálék szervező bizottságának is hat éve tagja. Nem mellőzhető az a körülmény, hogy folyamatos magas szintű munkásságának eredményeként 2007-ben ő lett a biennále nagydíjasa, s ennek folyományaként 2009-ben jelentős egyéni kiállítást is rendezhetett, amely érmein túl egy másik kiállítóhelyen kisplasztikáit is közönség elé tárta, természetesen Sopronban. E kiállításain bemutatott ezüstből, valamint sárgarézből, vasból készített vert, bronzból készített öntött, plexiből és krómacélból, plexiből és parafából készített szerelt, ónixból, kerámiából, csontból, tollból és még sokféle matériából, jellemzően többféle technikával előállított érmeket, melyek egy jeles értékelője – L.Kovásznai Viktória – szerint eljutottak az anti-érmekig. Ugyanakkor 2011. áprilisában vörösrézlemezből készített mellszobrát is avatták Budapesten. Az 53. évébe a közelmúltban lépett ifj. Szlávics Lászlót Budapesten, Százados úti műtermében kerestük fel egy kis beszélgetésre:

Először is tisztázzuk: MA hogyan definiálhatjuk az érem fogalmát? Azért hangsúlyozom a MA szót, mert az érem mibenlétének értelmezése mintha sokat változott volna egyrészt az évszázadok alatt, másrészt az utóbbi évtizedekben

– Az érem fogalma körül hol kimondva, hol kimondatlanul csöndes polémia zajlik a szakmán belül. Az éremművészeti életben még ma is meghökkenést kelt, ha valaki az avantgárd hagyományokat felelevenítve alkot, pedig ezek a technikák (anyaghasználat, szellemiség) már száz évet megélt, klasszikusnak tekinthetők, más területeken megszokottak. Az ún. történelem előtti időkig visszanyúló, a természeti népek körében még ma is megtalálható tárgyalkotási gyakorlat megidézését, a természetben található anyagok, ősi technikák, beemelését a kortárs éremművészetbe, még nagyobb értetlenség fogadta. Az emberek túlnyomó többségének valahogy beégett a tudatába, hogy az érem egy viszonylag kisméretű, szinte minden esetben kerek bronzlap, amin portré és szöveg szerepel. A kortárs éremművészet nagyon messze van már ettől a felfogástól, de sokan nem hajlandók – vagy nem tudnak – elszakadni tőle. Természetesen ezen kritériumoknak megfelelően is lehet korszerű és értékes műveket létrehozni, de ma már egyre kevésbé ez áll az éremművészek érdeklődésének fókuszában. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy az alkotók anyaghasználata elmozdul a fémtől eltérő anyagok irányába, egyre több az egyedi technológiával, és nem a megszokott bronzöntéssel vagy sajtolással készült alkotás. Az Országos Érembiennále anyaga is egyre változatosabb, színesebb, a szó átvitt és a legszorosabb értelmében is.

Fontos-e az érem és az érme elhatárolása, valamint a plakett és az érem megkülönböztetése?

– Szerintem fontos különbséget tenni. Itt mutatkozik meg markánsan, hogy az iparművészet, ötvösség hogyan érintkezik, találkozik és fonódik össze a képzőművészet, szobrászat műfajával. Az érme egyértelműen funkcionális tárgy, ezért az iparművészet körébe sorolhatjuk. Ugyanakkor számos szobrász készít autonóm képzőművészeti alkotásként érmet, és az így megszerzett tudását hasznosítja az alkalmazott műfaj keretei között. Az érem és plakett megkülönböztetését nem tartom lényeginek, hisz ez jellemzően a kerekded és szögletes befoglaló forma meghatározására szorítkozik. A mű tervezése során ez alapvető kérdés, de a kész alkotás „besorolását” tekintve már elhanyagolhatónak tartom.

Milyen méretig, nagyságig érem az érem

– Annyi bizonyos, hogy a nemzetközi pályázatokon kiállításokon a 15x15cm befoglaló méret a határ, amit sok esetben megtoldanak a harmadik kiterjedésben is 15cm lehetőségével. Ezzel már én sem értek egyet, pedig engem sokan a legextrémebb érmek alkotójának tartanak. Annyiban talán minden kolléga meg tud állapodni, hogy az érem viszonylag kisméretű, jellemzően lapos tárgy. A sokszorosíthatóságot is szokták emlegetni, de itt már vitát lehet nyitni azon, hogy mit tekintünk sokszorosítási technológiának. Az említett mérethatárt én magam kicsit nagynak tartom, de ennek ellenére, illetve éppen ezért készítettem egy sor olyan érmet, ami él a 150x150 mm befoglaló méret lehetőségével. Sokan azt gondoljuk, hogy egy férfitenyérben elférő, könnyedén megtartható súlyú tárgy tekinthető éremnek. Ez valahol a 100-120 mm mérethatár környékén van. E fölött belép egy olyan léptékváltás, ami miatt egész más módon kell az alkotáshoz viszonyulni a tervezésnél, és a szemlélése során is. Elvész a műfajra olyannyira jellemző, egyik legnagyobb erénye, az intimitás...

Milyen anyagból érem az érem? Hogy bronzból lehetséges, s egyéb fémekből, az logikus, de épp az Ön munkássága mutatja, hogy elfogadott kőből (azok sokféle fajtájából), műanyagokból vagy épp fából. Végleg elmúlt tehát az az idő, hogy az érem ab ovo bizonyos anyagokhoz kötött?

– Mindig is készültek érmek, vagy érem jellegű alkotások kőből, fából, kerámiából, de az öntéssel, vagy sajtolással sokszorosított érmek, érmék jutottak el a legtöbb emberhez, leginkább váltópénz formájában. Nyilván ezért tapad a fém anyaghoz a fogalom. A sokszorosított érmek esetében ma is a leggyakrabban különböző fémipari eljárások használatosak. Az éremművészet autonóm ágában viszont valóban egyre több anyag jelenik meg, köztük a talán legújabb, a beton. Ez persze nem jelentheti a hagyományos szemlélet, a klasszikus értékek teljes elvetését. Azt gondolom, hogy az éremművészet területén is, mint minden művészeti ágban, korunk felfogását, gondolkodásmódját kell követnünk, keresni az előremutató, progresszív, szó szerinti korszerű megoldásokat. Nyílván ez most is, mint minden korban, távol áll a tömegízlés kiszolgálásától. Talán érdemes felidézni, hogy a ma már egyértelműen a legnagyobb géniuszoknak tekintett alkotók, mint például Michelangelo Buonarotti vagy Leonardo da Vinci milyen küzdelmet folytatott egy-egy alkotásának elfogadtatása során, milyen óriási vitákat váltottak ki az akkor szinte tolerálhatatlan újításaikkal. Szép lassan a társadalom egyre szélesebb rétegei jutnak el az eleinte meglepő művészeti alkotások értékeinek felismeréséig, elfogadásáig. Ezért lenne döntően fontos a vizuális nevelés, hisz a gyermekek számára sok minden elfogadható, ezt a nyitottságot volna jó megőrizni és fejleszteni.

Kiből lesz érmész? Látom a mai magyar alkotók sorából, hogy persze jellemzően szobrászból, de majdnem ugyanígy ötvösből. És még kiből?

– Bárkiből lehet éremművész, aki vonzódik ehhez a rendkívül kötött, ezáltal nagy kihívásokat tartogató műformához, ha kellő kitartással képezi magát. Az érem méreténél fogva egy intim műfaj. Az alkotást a szemlélő kézbe veszi, forgatja, nézegeti, és a taktilis élmény nagyban hozzájárul a műélvezethez. Én magam egy sor kifejezetten erre a kapcsolatra építő interaktív, a kinetikus szobrászattal rokon éremművészeti alkotást hoztam létre, amelyek ebben a személyes szituációban mutatják meg lényegüket. Érintésre hangot adnak, világítanak vagy a mozgatásra jól látható reakcióval válaszolnak, így egy szokatlan kommunikációra képesek.
Az éremszakosztály tagjai között a képzőművészet és iparművészet területéről verbuválódott kollégák vannak. A szobrászok mellett akad festő, grafikus, ötvös, üvegtervező, építész, belsőépítész és még ki tudja milyen végzettségű alkotó. Nem erre figyelünk, hanem a mindannyiunk számára kedves műfajon belül létrejövő alkotásokra.

Szerkesztett változata megjelent: ATELIER Művészeti folyóirat XIV. évfolyam, 2011. 4. szám Komárno