tanulmányéletrajzaktuálisimpresszumART95.hue-mailcímplap

·   Mielőtt megkísérlem L. Kovásznai Viktória: ifj. Szlávics László című, az Argumentum kiadónál frissen megjelent kötetét Önöknek bemutatni, elöljáróban nagyon röviden néhány szót szerzőnkről és a kiadvány előzményeiről:
·   Dr. Kovásznai Viktória művészettörténészt szakmai pályafutása a Magyar Nemzeti Galériához köti, 1981-től a közelmúltig az Éremtár vezetője volt. Muzeológusként és kutatóként szakterülete a XIX-XX-XXI. századi magyar éremművészet; az áttekintő munkák mellett egyaránt foglalkozott a magyar éremművészet kiemelkedő klasszikusaival és a műfaj kortárs szereplőivel, így többek között Reményi József, Berán Lajos, Borsos Miklós, Czinder Antal, Ligeti Erika, Rácz Edit munkásságával. Írásai időről-időre olvashatók a külföldi szaksajtóban is, e fórumok közül a British Art Medal Socity kiadásában megjelenő, nemzetközi terjesztésű Medal folyóiratot, és a FIDEM nemzetközi éremszövetség kiállítási katalógusait emelném ki. A szerző érdeklődése a 90-es évek második felében fordult a művész munkássága felé, ennek köszönhetően született meg 1997-ben az ifj. Szlávics László című, 2000-ben az ifj. Szlávics László kultikus ős-pénz sorozata, majd 2006-ban Az idő és tér ifj. Szlávics László újabb munkáiban című kis kötet.
·   A most megjelent kétnyelvű monográfia ezen írásokra is alapozva mutatja be a most 53 éves művész eddigi életútját, és komplex módon, részben új szempontok bevonásával elemzi és korszakolja az izgalmas, meglepetésekkel teli sikeres alkotói pályát. Ha kinyitjuk a könyvet, a címnegyedben a következő mottót találjuk: „Egyetlen műalkotást sem szabad más törvények szerint megítélni, mint amelyek belőle, magából folynak.” Oscar Wilde (Benedek Marcell fordításában közölt) aforizmáját esetünkben nagyon találónak érzem, a könyv olvasása közben gyakran érezhetjük ennek relevanciáját. Tovább lapozva, a 168 oldalas monográfia az előrehozott tartalomjegyzék szerint két előszó után három fejezetre tagolva foglalkozik tárgyával, majd rövid szakmai életrajz és a képjegyzék zárja a kiadványt.
·   Az első előszó ifj. Szlávics László célratörő, szikár és tartalmas bemutatkozása, amely a következőképen kezdődik: „Mestert és tanítványt a keleti bölcselet szerint mindössze annyi különbözteti meg egymástól, hogy a mester előbbre jár azon az úton, ahol a tanítvány is halad.” A bemutatkozás a példaképek, nevelők, tanítók, mesterek, inspiráló korok és művek felemlítésével folytatódik: a nevelést adó szülői ház; első mestere, a szobrász és ötvösművész édesapa, id. Szlávics László; Birkás Ákos, a Művészeti Gimnáziumi osztályfőnök; Makrisz Agamemnon, akinek tanítványa lehetett; kőszobrászok, műszerészek, fémmegmunkáló és asztalos mesteremberek, akiktől a szakma szeretetét, tiszteletét, az anyaggal való bánás fortélyait sajátíthatta el. A megnevezett inspiráló hatások: az egyiptomi, az indián, a kínai művészet, Michelangelo, Kassák, Mondrian, Man Ray, Malevics, a kortárs Csepregi Sándor munkássága, végül Harasztÿ Istváné, akinek néhány éve barátságát is élvezheti. E bevezetővel a mester és tanítvány fent idézett viszonya miatt foglalkozom ennyire részletesen, mert Kovásznai Viktória elemzéseiben újra és újra találkozunk e nevekkel, kultúrákkal, és megismerhetjük, megtapasztalhatjuk, milyen fontos szerepet játszanak az egyes alkotások megszületésében, hogyan halad a tanítvány a mesterek megjelölte úton, milyen kitérőket tesz, melyek az új, személyes megközelítések és problémafelvetések. A második előszót Harasztÿ István, Édeske jegyzi, aki magát barátnak és elfogult pályatársnak nevezve őszinte elismeréssel szól ifj. Szlávics László művészetéről, világáról, hangsúlyozva technikai megoldásaik, gondolkodásmódjuk rokon vonásait is. Az írás igazi Captatio benevolentiae, ami nem is marad hatástalan: fokozott kíváncsisággal lapozunk tovább.
·   A műfajok kutatása – régi és modern módszerek címmel a szerző a kezdetektől, a 70-es évek végére datálható daraboktól tekinti át az első korszakba sorolható műveket és keletkezéstörténetüket. A monográfia terjedelme és műfaja – figyelembe véve a rendkívül gazdag, sokfelé ágazó és igen termékeny alkotói pályát, továbbá a szerzőnek a művek gondolati-tartalmi indíttatására, plasztikai előadására és a technikai-kivitelezési megoldásokra vonatkozó rendkívül részletes és érzékletes leírása iránti igényét – nem teszi lehetővé (de úgy is fogalmazhatunk, a koncepció nem is teszi szükségessé) a hosszú bevezetést, a részletes korrajzot. Kovásznai Viktória a dolgok közepébe vágva írása elején két megállapítást tesz: utal a múlt század utolsó évtizedeiben a magyar éremművészetet jellemző nagy változásokra, az új kifejezésmód és anyaghasználat megjelenésére, éremművészetünk nemzetközi reputációjára, majd siet kijelenteni, hogy az ekkor induló ifj. Szlávics László egyéni utat jár be, és munkáinak gondolati-kifejezési és technológiai- kivitelezési problémafelvetéseire a későbbiekben is jobbára ez az egyediség jellemző. A továbbiakban ezen megállapítások kifejtésére, indoklására, illusztrálására kerül sor.