tanulmányéletrajzaktuálisimpresszumART95.hue-mailcímplap

Megynyitó

Hölgyeim és Uraim,
Kedves Barátaim,

éppen száz éve annak, hogy Európaszerte fénykorát élte a konstruktivizmus számos változata. A konstruktivisták geometrikus formákra egyszerűsített kép-elemeket alkalmaztak művészetükben. Voltak, akik stílustisztasághoz ragaszkodva alap-formákra és alapszínekre redukálták művészetüket, egyeseknek pedig az anyagformálás gesztusa volt különösen fontos. Megint mások a művészetben korábban nem alkalmazott anyagokat használtak előszeretettel. A konstruktivizmust általában jellemezte, hogy tartalmát és sodrását lelkesedés, hit és meggyőződés táplálta. Ez az avantgárd művészi törekvés ugyanis nem egyszerűen egy formaújító, geometrikus absztrakt irányzat volt, hanem a világ forradalmi megváltoztatásában hívő mozgalom. A konstruktivizmus képviselői amellett, hogy lázadtak a hagyományos képfelfogás ellen, mértanias műveiket a teljes társadalmat átható művészet formáinak szánták, egy reménybeli rendezett, tiszta, racionális világ képének. Az alkotók közt némelyek nem is művésznek, hanem konstruktőrnek, az új világ mérnökének tartották magukat.
·   A történelem változásaival azonban a társadalomformáló küldetés hite fokozatosan elpárolgott a konstruktivizmusból. Formai leleményeik, tárgyformálásuk eredetisége, szabadon alkalmazott élénk színeik az 1920-as évek végétől kezdve az alkalmazott művészetek, az iparművészet, az Art Deco és a dizájn körében hasznosultak. Tradíciója az építészet funkcionalista irányzatában is érezteti hatását. Mindemellett érdekes és magyarázatra szoruló művelődéstörténeti jelenség mindmáig, hogy számos változás, sőt, átváltozás elmúltával, és a művészetben azóta bekövetkezett sok-sok fordulat után a képzőművészetben is élő hagyomány maradt a geometrikus felfogás- és alkotásmód. Egy teljes évszázad elteltével a kortárs művészet számos törekvéseinek egyikeként a legvitálisabb irányzatok közé tartozik a konstruktív vagy geometrikus, illetve posztgeometrikusnak is nevezett művészet ma is, mint a konstruktivizmus távoli örököse. Életképességét talán elsősorban a variabilitásának köszönheti, vagyis annak, hogy az alkotók mindenkor éltek a formák és színek viszonylataiban, a képsík és a tér geometrikus berendezésében rejlő kimeríthetetlen lehetőségekkel. Növelte a lehetőségeket, hogy a világmegváltó misszió elsorvadásával együtt időközben az irányzat doktrinersége is megszünt: megjelentek és polgárjogot nyertek a kevert színek, az árnyalatok és a felület, a textúra, a faktúra játékai.
·   Szlávics László itt látható legújabb munkái ismét más és eredeti módon viszik tovább a geometrikus tradíciót. És tegyük hozzá, egyesíti saját tradíciójával, eddigi pályafutása hagyományaival. A fémműves múlt, közeli barátság a legkülönfélébb anyagokkal, megmunkálásuk, formálásuk módjának mély ismerete kapcsolódik itt a posztgeometrikus szándékkal. Asszamblázsokat állít ki a művész, egyéni technikában demonstrálja és újítja meg a klasszikus avantgárd egykor szívesen alkalmazott műfaját, amit néhány évtizede síkplasztika néven ismerünk. A három dimenzióban otthonos tehetségét ezúttal e kollázsból eredeztethető, részekből összeépülő műfaj térbeliségén próbálja ki, plasztikai gondolatait sorozatszerű változatokban valósítja meg. Rendszerint egy négyzetes fém- vagy falapot látunk, amelyre bizonyos kompozíciós rend szerint erősít a művész más anyagdarabokat, melyek a legkülönbözőbbek, különféle alakú, vagy szabályos formájú réz, fa és fém-elemek lehetnek. Ám mint vérbeli posztgeometrikus, a szabályosságot nem viszi túlzásba; tehát az ortodoxia és a purizmus nála is a múlté. Mindig tesz kivételeket, rezdülésnyi vagy feltűnő szabálytalanságokat, akár a felületeken, akár az anyaghasználatban. Ám ami precíz és korrekt, az minden esetben, túl a kivitelezés szakmai szakszerűségén, a kompozíció, a képelemek gondosan kiegyensúlyozott szerepe; az ösztönösen megtalált aranymetszés, a formák látást megnyugtató, kielégítő elhelyezése a mértanias rend jegyében. Szlávics síkplasztikáinak egyik fontos karakterjegye ez.
·   Egy másik alapvető jellegzetességre kell még felfigyelnünk, Szlávics geometrikus munkáinak fontos sugalmazására. Ezek a művek azt a felismerést tükrözik, hogy az anyag szép! Az alkotó az anyag természetes szépségét, a felületek, síkok textúráját művei egyik főszereplőjévé teszi. Gyakran úgy, hogy a minimalizmus eszköztárát alkalmazza, vagyis a kompozíció érdekében csak a legkisebb változtatást teszi a felületen, hogy az anyag dekoratív szépsége szabadon érvényesülhessen. Vagy megfordítva: az anyag beszédét szánja a hangsúlyos művészi tartalomnak; a változtatásoknak csak kiegészítő, járulékos szerepet ad; kevéssel mond sokat. Rozsda, patina, lyukacsos lemez – a felületet élénkítő, az anyag szépségét kiemelő eszközök. Olykor a művész rásegít a természet munkájára, az „irányított véletlen” műfogását veszi igénybe: patináz, égeti a felületet. Máskor hangsúlyosabb a természetes mellett a mesterséges; nemegyszer egyforma arányú a kettő; ilyenkor a „talált tárgy” és a mesterségesen formált anyag kontrasztjában gyönyörködhetünk.
·   Az ellentétek általában jótékonyan emelik Szlávics műveinek átütő erejét. Ilyenek a felhasznált anyagdarabok leleményes formai kontrasztjai: a lemez–pálcika–hasáb–szalag és a négyzet–téglalap, léc–lemez viszonylatok. Vagy a legfőbb kontraszt, Szlávics síkplasztikáinak legfőbb erénye: a térben megjelenő geometrikus kompozíció megszerkesztettségével szemben érvényesülő természetes szépség, az anyagfelületek organikus texturális szépsége, illetve az a par excellence képzőművészeti mondanivaló, amit ez az együttes sugároz. Ez a komplex élmény adja meg az igazi művészi súlyát ifjabb Szlávics László legújabb síkplasztika ciklusainak.
·   Kérem, töltsenek minél több időt a művek tanulmányozásával, szeretettel ajánlom mindannyiuk figyelmébe.

Symbol Art Galéria, 2012. február 21.

Kováts Albert